Azonban hiába nyerte meg 2004-ben a rangos Miskolci Operaversenyt, a kapuk mégsem nyíltak meg előtte az ismertség és az elismertség irányába. Sem a szakma, sem a közönség nem volt képes elfogadni és értékén kezelni különleges képességeit. Aztán egyszer csak változott a helyzet. Az RTL Klubon induló Csillag születik című műsorban már nem kizárólag popénekesek kaptak lehetőséget, több terület tehetséges képviselői is megmutathatták magukat. Így került be ő is a produkcióba egy nálunk még kevésbé ismert műfajt, a crossovert népszerűsítve, és fricskát nyomva minden fanyalgó és kételkedő orrára, a közönség szeretetében lubickolva egészen a négyes döntőig jutott. Hogy mi történik vele mostanában? Novemberben megjelent Ünnep című harmadik albuma arany-, illetve platinalemez lett, decemberben szenzációs koncertet adott a Kongresszusi Központ falai között, a legfrissebb információk szerint pedig jelölést kapott a legrangosabb hazai zenei díjra, a 2011-es Fonogram Magyar Zenei Díj - Az év hazai kortárs komolyzenei albuma – kategóriában.

Forrás: Budapest Újság City

Mennyire volt különleges a velemi kápolnakoncert? Értem ezt mind a hangosítás, mind a koncerthelyszín tekintetében?

Azt gondolom, hogy abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindig fantasztikus helyszíneken léphetek fel, koncertjeim többsége mindig szép környezetben van, és ez alól a velemi Szent Vid kápolna sem kivétel. Már az útról, amikor tartottunk a kápolna felé, kiszúrtuk, hogy hegytetőn van, és hihetetlen atmoszférája volt már annak a képnek is. Amikor megérkeztünk a helyszínre és láttam, hogy milyen csodás a kilátás, és mennyire egyedi a kápolna elhelyezkedése, már akkor nagyon megörültem, és ez szerintem a koncerten is kihallatszott. Mindenképpen hatással van rám - és az emberekre is - a helyszín, és annak atmoszférája is.
Nagyon meg voltam elégedve a szervezéssel, profi csapat hangosította a koncertet (Mispro Produkciós Iroda - a szerk.), nagyon kellemes emlék maradt nekem.

Milyennek találtad a kis kápolna akusztikáját? Mi volt az oka, hogy hol mikrofonnal, hol mikrofon nélkül énekeltél?

Alapjában véve klasszikusan képzett operaénekes vagyok, ami azt jelenti, hogy a Nemzeti Színházban és az operákban is mindig mikrofon nélkül énekelek. A könnyűzenei darabokat azért éneklem mikrofonnal, mert azok teljesen más lelkületet és hangképzést igényelnek. Egy könnyűzenei dalban nem éneklek feltétlenül olyan hangerővel és technikával, mint egy operaáriában, mivel sokkal intimebb, sokkal finomabb hangzást kell elérni. Ezt viszont mikrofonnal kell csinálni, hisz a zene, a zenei alap ahhoz túl hangos lenne, hogy mikrofon nélkül szólaljak meg. Egy operaáriánál - ahol úgy van megírva a darab, és olyan technikával kell énekelni -, ott túl tudom énekelni a zenei alapot, ezért nem szükséges a mikrofon.

A hely szellemiségével harmonizáló repertoárral készültél, és a koncert végén óriási tapsot kaptál. Látsz-e különbséget a hazai és a külföldi közönség tetszésnyilvánításában? Oldottabb-e egy külföldi koncert publikuma, "bekiabálósabb, lábdobolósabb", vagy a honi közönségből is kiváltódik az oldottabb, felszabadultabb tetszésnyilvánítás?

A hazai közönség már ismer, tehát tudja mire számíthat. A magyar közönségre nem jellemző, hogy dal közben beletapsol, vagy mondjuk a végén egy "Bravót" bekiabál... (sorok írója megtette ezt). Inkább jellemzi az, hogy végighallgatja a dalt, és a koncert végén vastapssal jutalmaz. A külföldi közönségnél - akár Németországban, akár Olaszországban vagy az USA-ban - abszolút jellemző, hogy a végén hangosan tetszésnyilvánít, illetve már a dal közben is, ha egy emelkedett részhez érek, azt is megtapsolja. Ez kezdetben szokatlan volt, ám egy idő után megszoktam és alkalmazkodtam a közönséghez. Tehát azt is szeretem, amikor beletapsolnak, és a dal közben fejezi ki érzelmeit a publikum - legutóbb Bécsben énekeltem Éj királynőjét, és az ária közepén beletapsoltak, bár ez kicsit zavaró volt, mert olyan az ária, hogy nagyon koncentrálni kell -, és nagyon szeretem a magyar közönség koncertvégi, szívbőljövő vastapsát is. 

Az a klasszikus kép, miszerint az énekes a fürdőszobában adja ki hangját, Nálad is működik? Magyarul: hol reszeled a hangod?

A fürdőszobában vagy a konyhában éneklek-e? - ezt mindig megkérdezik újságírók és civilek is. Én nagyon ritkán éneklek úgy otthon, hogy készülődök valahova, és elkezdek gyakorolni, hisz abban a fantasztikus szerencsében van részem, hogy ami a munkám, az a hobbim, tehát a zene és az éneklés az, amit a színpadon abszolút kiélek. A privát életeben nem szoktam eregetni a hangomat, ha mégis, azt is visszafogott módon teszem. Ha otthon skálázok, azt természetesen teljes hangerővel végzem, de olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szomszédaim nagyon szeretnek és elfogadták azt, hogy nekem ez az "edzés". Figyelek arra, hogy a megfelelő időszakban tegyem ezt, és ne zavarjam az embereket a pihenésben.

Hogy állsz a boldogság - elégedettség - harmónia hármassal?

Azt gondolom, hogy természetesen törekedni kell a boldogságra, de a tökéletes boldogságot felesleges űzni: nem egy nagy egészben kell gondolkodni, hogy minden klappol, minden fantasztikus és boldog vagyok. Én személy szerint apróbb dolgokban próbálom megtalálni a boldogságot, mindig figyelmeztetem magam arra, hogy mennyire szerencsés és boldog vagyok egy adott szituációban, vagy akkor, ha valami sikerül.
Örök elégedetlenkedő vagyok, és nagyon sok munkámba telik, hogy odafigyeljek erre, de már jobban kezelem. Ez az elégedetlenkedés önmagammal szemben is megvan, nagyon ki tudok borulni, ha valami nem úgy sikerül egy koncerten, ahogy szeretném. Ahogy magammal, úgy környezetemmel szemben is maximalista vagyok, így azoktól is elvárom ezt, akikkel dolgozom, vagy akik nekem dolgoznak. Ez természetesen okozhat néha elégedetlenséget. Egy ismerősömmel beszéltem arról, hogy mindenkinek más a maximum, mindenkinek más a képességeinek határa, ezért meg kell elégednünk azzal, amit a társainktól, a velünk együttműködőktől kapunk.
A harmónia pedig a hármasból talán a legfontosabb. Ha harmóniában vagy önmagaddal és a környezeteddel, akkor nagyobb eséllyel vagy boldog és elégedett. 

Jelenleg foglalkoztat-e valami gondolatkör, eszmeiség ami érdeklődésed középpontjába került?

Az elmúlt időszakban kezdtem spirituális-ezoterikus dolgokkal foglalkozni. Nem nagyon mélyen, de azt gondolom, hogy a világot csak mi tehetjük jóvá. Nagyon fontosak az energiák, azok a szabad szemmel láthatatlan dolgok, amelyek apróságokban mutatkoznak meg. Abban nem hiszek, hogy felkelek és na, mától boldog leszek, elégedett és harmonikus, hisz a világ is ilyen körülettem, hanem apró lépésekkel kell jobbá tenni önmagunkat és a környezetünket.
Épp a napokban gondolkodtam az egón, hisz a szakma, amit művelek, nagyon egocentrikus. Arról szól, hogy mindig megfelelj, mindig odatedd magad, mindig pozitív képet sugározz. Ez egy idő után veszélyes lehet, mert teljesen az egód hatása alá kerülsz, és állandóan csak ez foglalkoztat. Én azért érzem szerencsésnek magam, mert a családom, valamint a szakmai és civil baráti köröm kimozdít ebből a gondolatiságból - mondhatni az egóm hatása alól. Ezenkívül lételemem a pozitív gondolkodás, ami eléggé elcsépelt fogalom - könnyűnek tűnik, de nagyon nehéz áttörni azt a falat, amikor már valóban meggyőződéssé válik.

Életviteled, vitalitásod legfontosabb elemeként mit tartasz számon a mindennapokban?

Mindenképp a már előbb említett pozitív életfelfogást. Nem titkolom, hogy nagyon érzékeny vagyok. Érdekes módon, akik a színpadról ismernek, azok azt mondják, hogy teljesen megértik és látják ezt, akik a magánéletből ismernek, azok ezt az oldalamat annyira nem ismerik. Fontos, hogy az érzékenységet is korlátok közt tudjuk tartani.

Készülsz idén még meglepetésműsorral itthon, illetve közvetlen környezetünkben, Vas megyében?

Én Vas megye szerelmese vagyok, és ezt nagyon komolyan mondom! Maga a táj, az emberek mentalitása az, ami hihetetlen. Végig áradoztam oda- és visszafele jövet a természeti szépségekről és magukról az emberekről is, akikkel kapcsolatba kerültem. Örömmel mennék vissza, sajnos a koncerttervben idén már nem szerepel vasi helyszín, de bízom benne, hogy kapok meghívást.
Különösen várom a karácsonyi időszakot, a tavaly megjelent Ünnep című albumom - ami platinalemez lett - fantasztikus élményekhez juttatott. Szervezés alatt van egy karácsonyi turné, amire nagyon készülök, de olyan nagyszabású meglepetésműsort, mint a tavalyi, Kongresszusi Központban tartott lemezbemutató koncert, idén nem tervezünk.
A honlapomon, a www.vasaryandre.hu oldalon informálódhat a kedves Olvasó a koncertjeim pontos időpontjáról.

Francia vagy olasz divat?
Nahát, ez az egyik legnehezebb kérdés. Én a kettőt kombinálnám!
Magyar vagy olasz konyha?
Magyar konyha.
Könnyűzene vagy komolyzene?
Crossover!!
Kápolna vagy hangversenyterem?
Attól függ. Mindkettő más. Egy kápolna nagyon intim és karácsonyi koncerthez nem tudok szebbet elképzelni nála, egy opera- és dalesthez viszont a hangversenyterem jobban illik.
Szoprán vagy kontratenor?
Az én esetemben mindenképp szoprán.
Scala vagy Metropolitan?
Mindkettő!
Boston vagy Budapest?
Budapest.
Csillag születik vagy Fábry Show?
Nagyon kegyetlen vagy... (nevet) A Csillag születikben ismert meg az ország, Fábry Sándor viszont nagyon sokat segített nekem, tehát ebben nem tudok dönteni.
Tarantino vagy Zeffirelli?
Zeffirelli.
Angol humor vagy francia sárm?
Angol humor.

Köszönöm az interjút!

Büki László 'Harlequin'

A fellépések mellett hogyan tud időt szakítani arra a sok jószolgálati cselekedetre, amit a segélykoncertek, iskolai előadássorozat, környezettudatos életmód hirdetése,- megkíván?

Mindenre van ideje az embernek, amit szeretne megtenni. Időre és elfoglaltságra tekintettel igyekszem minden olyan esetben az ügy mellé állni, amivel azonosulni tudok. Ebbe beletartozik az is, hogy például a fedél nélkül élőkre hívjam fel a figyelmet, és az is, hogy diákoknak „rendhagyó énekóra” előadássorozatot tartsak. A gyerekek a TV tehetségkutató műsorából ismernek, és először meglepődnek, hogy kötetlen formában igyekszem hozzájuk szólni, nem kifejezetten „oktató” jelleggel, hanem történetek mesélésével. Így sokkal természetesebben és lazábban tudnak viselkedni, kérdezhetnek, és ilyen formán aztán szívesebben ismerkednek a komolyzenével is.

A közönség szélesebb rétegeit megcélzó, a pop műfajában tett kirándulása is sikeres volt. Az elismerések melyik formája találja el leginkább a szívét?

Nyilvánvalóan fontos az erkölcsi és anyagi elismerés is, hiszen amivel az ember foglalkozik, azért fizetséget is kell kapnia. De ha a produkcióm vastapsot kap, azt persze igen jó hallani!

Ahhoz, hogy az emberek megismerjék, mit tartana a legfontosabbnak elmondani magáról, az Ön által nélkülözhetetlennek tartott kitartás, és szorgalom mellett?

Komplex személyiségnek tartom magam. Alapvetően pozitív életszemléletű vagyok, és nagyon szerencsésnek tartom magam, mert az élettől mindent megkaptam, amit szerettem volna elérni.

Milyen gyerek volt Vásáry André?

Határozott, és elhivatott. Már gyerekként úgy képzeltem, hogy a színpadon állok és énekelek! És ezt elértem. A gyerekből sok minden megmaradt bennem. Nyilvános helyen azért már nem ugyanúgy viselkedem, mint fiatalkoromban. Fontos viszont, hogy az ember például tudjon önmagán is nevetni. De azt gondolom, hogy igazán felnőni sosem szabad.

Örömmel olvastam, hogy magánélete boldog, szívemből kívánom, hogy ez örökké tartson.
 
Zórád Zsuzsa

- Miért lett ez önnek ilyen fontos ügye? 

- Azzal, hogy nekem megadatott, ismernek és esetleg oda is figyelnek rám, szinte kötelességemnek tartom azt, hogy olyan irányba is megháláljam, hogy kevés publicitást kapó helyzetekre, sorsokra vagy épp emberekre hívjam fel a figyelmet. Ez számomra nem teher, nem is erőfeszítés, örülök, ha tudok segíteni.

- Mióta vesz részt az efféle kezdeményezésekben?

- A legelső jótékonysági fellépés még jóval az ismertségem előtt volt, amikor még senki nem tudta, hogy ki az a Vásáry André, de zenész ismerősein már akkor megkértek, hogy ilyen alkalmakkor én is adjak elő valamit. Számomra ez egy folyamatos dolog, ami az ismertségemmel vált láthatóvá, de én sosem csaptam ekörül túl nagy hírverést.

- A „Rendhagyó énekóra Vásáry Andréval” című iskolai sorozatra is ismerősei kérték fel?

- Ez az Önkéntesség Európai Éve keretein belül jött létre, onnan kaptam a felkérést, amit nagyon nagy örömmel vállaltam el. Először nem tudták, hogy pontosan mit is szeretnének velem kapcsolatban, az azonban egyértelmű volt, hogy énekelni kell. Akkor jött nekem az az ötletem, hogy mivel van nekem egy kihasználatlan tanári diplomám…

- …most lehetne hasznosítani?

- Pontosan! Azt tudták, hogy nagyon jól megtalálom a kapcsolatot a fiatalokkal, azt pedig én tudom, hogy rólam „a komoly művész” kép alakult ki, amit épp ideje volt feloldani. Nagyon örülök ennek a „vállalkozásnak”, mert ezek az órák interaktívak, és nagyon jó hangulatban telnek el.

- Országos vagy fővárosi sorozat ez?

- Eddig budapesti általános- és középiskolákba vittük el, sajnos muszáj volt szelektálni, hiszen vannak más jellegű felkéréseim is, de a jövő tanévtől ismét folytatjuk. Most persze nem arra kell gondolni, hogy Bach és Händel műveit, valamint szonátákat elemzek, hanem érdekességeket mesélek, miközben olyan műveket is eléneklek, amit biztos, hogy a diákok maguktól nem hallgatnának meg, de kicsit modernizált változatban már tetszhet nekik. Eközben érzékeltetem velük, hogy csak a „kitartás, tehetség, szorgalom” hármas jelszava alatt érdemes bármibe belekezdeni, viszont, ha rálépnek egy útra – amin úgy érzik, hogy tehetségesek -, akkor nagyon kitartónak kell lenni, és nagyon fontos, hogy ne csak az öncélú mutogatás és a celebkedés hajtsa őket, hanem valami értéket is közvetítsenek az emberek felé. Ez nem könnyű ma, amikor sztárkultuszban élünk.

- S mi foglalkoztatja a diákokat, mivel kapcsolatban vannak kérdéseik?

- Két dolgot figyeltem meg nagyon: az egyik, amikor a toleranciáról beszélek. Arról, hogy bármiben tér el valaki a többiektől, a nagy átlagtól – legyen az súly, haj, bőrszín, vallás, bármi – amivel úgymond csúfolhatóvá válik, mennyire fájdalmas az annak az embernek, akit csúfolnak. Felhívom a figyelmüket, hogy a saját életükből vegyenek példát, hiszen már mindenki átesett olyanon, hogy valaki igazságtalanul bántotta. Na ilyenkor mindig nagyon nagy a csönd. Én évek óta dolgozom színházakban is, így tudom, hogy csend és csend között van különbség. Ilyenkor az a fajta csönd van, amikor érezni, hogy hoppá, ez mindenkinek elindított valamit a gondolatában. Ez nagyon érzékenyen érinti őket, hiszen a tinédzserek nagyon kritikusak, leginkább másokkal szemben. Ilyenkor saját példákat szoktam hozni, holott engem a férfi szopránságom miatt nem bántottak, de én is kaptam különféle megjegyzéseket és nagyon meg kellett keményítenem magam, hogy ezt a karriert végig tudjam csinálni, illetve el tudjam kezdeni. Erre hívom fel a figyelmet, a kérdések pedig nagyon változóak.
A másik, hogy nagyon sokan szeretnének televíziós műsorvezetők lenni, s ezzel kapcsolatban kérik ki tanácsaimat – pedig ha az éneklésről kérdeznének, könnyebben tudnék válaszolni -, de azt szoktam mondani, hogy a nyelvek tanulása, a diploma megszerzése, maga a tanulási folyamat, és az alapoktól való kezdés elengedhetetlen. Én ugyanis vallom azt, hogy azért is tudtam ezt elérni és ezért is tudok ma ebben a szakmában dolgozni, mert én is ott kezdtem, hogy ingyen jártam el énekelni. A legaljáról indultam, nemrég pedig a Kongresszusi Központban volt nagyzenekarral kísért önálló koncertem. Az szerintem csak nagyon kevés embernek jön össze, hogy lépcsőket kihagyva, rögtön a csúcson van, hiszen az a személyiségfejlődésében is megmutatkozhat.

- S az, hogy felnőtt fejjel, 18 éves kora után kezdte tudatosan képezni a hangját?

- Azért már előbb is kiderültek a zenei képességeim, viszonylag korán próbáltak kórusba, zenei tagozatba betenni, de ez valahogy sosem jött össze, így felnőtt fejjel kezdtem el énekelni tanulni, méghozzá olyan erős „ellenszéllel”, hogy a családom nemhogy nem támogatta, de tiltotta, és minden módon próbálta megakadályozni az éneklésemet. Az énektanárom sem igazán bízott bennem, és ez olyan feszültséget teremtett, hogy amikor már sehogy sem működött a szüleim közt a viszony, a szülői házat is el kellett hagynom. Édesapám azt gondolta, hogy ha el kell járnom dolgozni ahhoz, hogy ki tudjam fizetni az albérletet, az énekelésről biztos le fogok mondani. Éveken keresztül tartó kemény harcok voltak, folyamatos volt az elutasítás, ugyanakkor töretlen volt bennem a hit, hogy hinnem kell magamban, mert más úgysem hisz.

- Mi tartotta mégis önben a hitet?

- Azt gondolom, hogy aki igazán valamilyen feladatra született – ezt az élet bármely területére értem – akkor az az is lesz. Számomra ez soha nem volt kérdés. Amikor nem sikerült egy meghallgatás – persze egy napig kerestem az okokat, a válaszokat -, mindig az volt, hogy saját magamat – mert nem volt más – rángattam ki ebből az állapotból.

- És a barátok?

- Abból jöttem rá, hogy nem is értik, miről van szó, amikor feltették a kérdést, hogy „André, te még mindig folytatod az éneklést?”. Akkor nagyon dühített, de később rájöttem, hogy nem lehetek rájuk mérges, mert ők ezt máshogy értékelik. Számomra természetes volt, hogy folytatnom kell. Akkor is, amikor háromévnyi próbálkozás után sem történt semmi. Amikor nem sikerült egy meghallgatás, megviselt, persze, olyankor az ember egy ideig sajnálja magát, elkeseredik, de aztán saját magamat kellett – mert nem volt más – kirángatni abból az állapotból, mert tudtam, hogy egyes-egyedül én vagyok az, aki ezt megteszi, és muszáj is.

- Manapság sokan keresik a boldogulási lehetőségeiket külföldön. Noha sehol nincsenek kolbászból a kerítések, de talán jobban adódnak lehetőségek…

- Amikor megnyertem a Miskolci Operaversenyt, azt gondoltam, hogy majd itthon elindul a karrierem. Ehhez képest semmi nem történt. Emlékszem, a fürdőszobában, kazettásmagnóra énekeltem fel pár áriát mindenfajta kíséret nélkül, és ezt küldtem ki Amerikába, ahonnan másfél hét után jött a válasz, hogy ösztöndíjat ajánlanak úgy, hogy Magyarországon mindenhonnan elutasítottak. Amerikában rengeteget dolgoztam ahhoz, hogy meg tudjak élni. Már szinte a képzés és a tanulás rovására ment, mert az ösztöndíj az egy dolog. Eközben pedig rájöttem, hogy én ugyan imádom Amerikát, de a művészeti képzés nem véletlenül Európában a legerősebb. Úgyhogy meghoztam a döntést, pedig mindenki mondta, hogy „André, ösztöndíjas vagy a világ egyik legjobb zenei intézetében, ne hagyd ott!”.

- Miért nem csinálta végig?

- Belegondoltam, hogy ha ott vagyok még négy évet, elvégzem, és úgy kerülök ki, hogy nemzetközi szinten labdába nem rúghatok. Így hazajöttem a nagy büdös semmire. Merthogy itthon nem kellettem sehova. S kezdtem felépíteni magam.

- Valami azt súgja, hogy még mindig nem lett egyenes az út…

- Volt, hogy egy évig abbahagytam az éneklést és elmentem légiutas kísérőnek, de már félév után nem éreztem jól magam, és a sorra jöttek a jelzések is.

- Sorsszerű jelek?

- Az egyik járaton összefutottam a régi énektanárnőmmel, aki mondta, hogy „Én ismerem magát, s látom, hogy nincs jól.”

- Ha saját magát be is tudta csapni, a tanárnőt nem sikerült.

- Meglepődtem, átgondoltam, s eldöntöttem: újra belevágok. Tudva, hogy újabb nyomorgások és kínszenvedések jönnek, de döntenem kellett, hogy vagy ezt a kínlódást választom, vagy azt, hogy örök életemre becsapott leszek, negyvenévesen meg skizofrén vagy depressziós.

- S milyen volt az újrakezdés?

- Abból a szempontból nagyon nehéz, hogy amikor az ember a nélkülözésből egy nagyon jól fizető állásba kerül, nagyon nagy lelkierő kell ahhoz, hogy többszázezer forintos fizetést otthagyjon a nullára. Újabb nagy döntést hoztam: egyik napról a másikra felmondtam. Elkezdtem állást keresni. Diplomával, nyelvvizsgával olyan munkáim voltak, hogy – nem szégyen a munka, de hát… – „nem éppen illett profilba”. Megkerestem a legjobb tanárt – aki ráadásul nem Budapesten lakott, így az utazás is problémás volt – és még keményebben képeztem magam. Így mire eljutottam a Csillag születikbe, olyan szintű felkéréseim lettek, hogy csak kapkodtam a fejem. Épp aznap, amikor kiderült, hogy beválogattak ebbe a versenybe, három darab felkérés közül kellett választanom. Hihetetlen megtiszteltetés volt a bécsi Staatsoper, a világ egyik legjelentősebb operaszínpadának meghívása – úgy, hogy nem volt se ügynökön, se menedzserem, csak belógtam egy meghallgatásra, s mégis engem választottak -, és a Nemzeti Színház közül egy nap alatt kellett választani. Úgy gondolom, jól döntöttem, hogy a Csillag születiket és a Nemzeti Színházat választottam. A tehetségkutató után teljesen átalakult az életem.

- Most szüreteli a rengeteg befektetett munka gyümölcsét.

- A magyar emberekről azt mondják, hogy nem nyitottak az újdonságokra. Hát, életem első állva tapsolását a Csillag születik válogatóján kaptam, két percen keresztül. A tévében ez nem látszott, de fantasztikus élmény volt megtapasztalni, hogy mégis nyitottak. Ha látják, hogy valami őszintén jön, ha látják a munkát és a tehetséget is hozzá. S ez szerintem az egész világon így van. Az őszinteség a legjobb belépő. A színpadon ez a legfontosabb, ha valaki maníros vagy felvesz egy szerepet azt nem nagyon kedvelik. Ezt már önkéntességem elején, amikor még névtelenül jártam ingyen fellépni, már akkor megtanultam.

Névjegy

Vásáry André (Debrecen, 1982. 07. 17.)
Az egyetlen férfiszoprán Magyarországon, hangfekvése világviszonylatban is igen ritka.
A Miskolci Operaverseny győztese, a római nemzetközi énekverseny döntőse, a Vatican Tv-ben több mint 160 millióan láthatták énekelni. Felkérést kapott a világhírű bécsi Staatsoper-től, s több nemzetközi versenyre (Párizs, Graz, Bécs) hívták. Részt vett Ricardo Muti meghallgatásán, aki szerepet ajánlott neki. Ösztöndíjjal Amerikában tanult, majd Európában folytatta tanulmányait.
Itthon a Nemzeti Színházban és a Pesti Színházban játszott, s fesztiváljaink (Budapest Barokk Fesztivál, Magyar Farinelli koncert sorozat stb.) rendszeres résztvevője. Az országos ismertséget a Csillag születik című televíziós tehetségkutató hozta meg számára.

A képeket Kaszás Bence készítette.

Ajánlat: további fotók és videók az alábbi linkre kattintva megtekinthetők.

A Volt egyszer egy vadnyugat érzelmes-borzongatós dallama Vásáry André előadásában azt hiszem, örökké belénk ivódott. A fiatalember hangja különleges, férfi szoprán a világon legfeljebb ha három hasonló akad. Debrecenben kezdte zenei tanulmányait, de valójában nem képezte magát itthon intézményesített keretek között. Szerencsésnek mondja magát, hiszen magánórákon olyan mesterek tanították, akik bíztak a tehetségében. Igaz, olyan tanára is akadt, aki előbb orvoshoz irányította, nézzék már meg, minden rendben van-e?

- A muzikalitásom nagyon korán kiderült, ám igazából 18 éves koromban kezdtem az énektanulással komolyan foglalkozni. Mindeközben elvégeztem a tanárképzőt, történelem szakos diplomát szereztem. S miután megnyertem a miskolci operaversenyt, úgy gondoltam, beindul a karrierem. Ám nem így történt. Kiküldtem egy demofelvételt az egyik legrangosabb amerikai zenei-művészeti főiskolának, amely azonnal ösztöndíjat ajánlott fel.

Vásáry André bostoni tanulmányai befejeztével visszatért Magyarországra. Elölről kezdett mindent, járt meghallgatásokra, versenyekre. Szép lassan jöttek az eredmények, s már a Csillag születik televíziós tehetségkutató verseny idején felkérést kapott a bécsi és a hazai operaháztól, aztán énekes szerepet a Nemzeti Színházban Schiller Ármány és szerelem című darabjában, Alföldi Róbert rendezésében.

- Számomra természetes volt, hogy ilyen a hangom. Amikor rájöttem, mennyire ritka és különleges, akkor értettem meg, evvel fogok karriert csinálni. Ám egy ideig úgy tűnt, a kivételes hangom inkább hátrány, mint előny...

- A szülei sem igazán fogadták el...

- Nem támogattak, s amikor erről beszélek, nem feltétlenül hangos veszekedésekre kell gondolni. Inkább arról volt szó, megpróbáltak rákényszeríteni, ne énekeljek. Más beállítottságú emberek, senki nem volt művész a családban. Mindenkinek azt tanácsolom, ha érez magában elhivatottságot és máshonnan is pozitív visszajelzést kap, nem szabad feladni, csinálni kell. Azóta persze rendeződött a szüleimmel a kapcsolatom, még a Csillag születik idején. De azért hosszú folyamat volt. Mert amikor ők nyitottak volna, akkor kicsit én zártam be... Azt gondolom, a megbocsátás fontos erény. Megpróbáltam magamban átértékelni a dolgokat, biztos, én is sokat hibáztam.

- Hogy' óvja a hangját?

- Koncert előtt nem ajánlatos túl hangosan beszélnem... Nem dohányzom, normális életet élek. Nem akarok a hangom rabjává válni, de azért fontos, hogy folyamatosan kontroll alatt tartsam.
 
- Akár változhat is?
 
- A hang mindig változik, öblösödik, mélyül egy kicsit, de olyan nincs, hogy valaki szoprán volt és alt lesz. A férfi szoprán született hangfaj, nem lehet azzá válni. Nagyon ritka, a világon talán hárman vagyunk, akik ilyen professzionális szinten, operai kvalitással énekelünk. Sokan összekeverik egyébként a gyakrabban előforduló kontra tenorral, a legmélyebb női hangfekvéssel.

- Befolyásolja a magas hangterjedelme, hogy milyen műveket énekelhet?
 
- A komolyzenében a barokk korszakból szinte bármit lehet énekelni, de a koncert irodalomban is rengeteg darab kínálkozik erre. Ráadásul szívesen dolgozom a crossover műfajban, ami a komoly- és a könnyűzene ötvözete. De nemrég kirándultam a popzene világába is, a Sose volt dallal, aminek az is az újdonsága, hogy a férfi hangomon adom elő.

Eddig három CD-je jelent meg, a karácsonyi platinalemez lett. Folyamatosan szerepel, nyáron szabadtéri koncertekre várják, nemrég a szegedi Dóm téren rendezett Liszt-esten énekelt, amit kivételes lehetőségnek tart. Azt mondja, ha felkérnék, szívesen részt venne az Eurovíziós dalfesztiválon.

- Kíváncsian várom, mit hoz az élet. Elégedett vagyok a mostani helyzetemmel...

Énekórákat tart
Mostanában rendhagyó énekórákat tart általános- és középiskolás diákok részére. A gyerekekkel a kitartásról beszélget, s  a sztárság hátrányos oldala is szóba kerül. A programra  az európai önkéntesség éve jegyében kerül sor. Vásáry André azt mondja, ha felkérést kap, zalai iskolákba is örömmel ellátogat.

Szerző: Sinkovics Eta

Minek köszönhető ez a váltás?

– Azt vettem észre, hogy folyamatosan kirándulok a műfajok között. A karácsonyi, komolyabb album után most valami könnyebbre vágytam. Ez persze nem jelent stílusváltást, de az biztos, hogy ilyet még nem hallott és nem látott a közönség tőlem.

Kitől jött az új irány ötlete?

– Az új hangzást menedzseremmel és Szabó Zével együtt találtuk ki. Sokat gondolkoztunk azon, kivel lenne jó együtt dolgozni, végül Zé mellett döntöttük. Ő egy olyan szakmai tekintély, aki már számos magyar popelőadó mögött dolgozott.

Mikor hallhatja a közönség a Sose volt című dalát?

– Két hét múlva, a Csillag születikben fogom először bemutatni, utána, reményeim szerint a rádiók is játszani fogják a dalt. A produkcióról még nem árulhatok el sokat, de az biztos, hogy ezúttal nem egyedül leszek a színpadon!


Sz. S.

- Bár az irodai munkákhoz viszonyítva operaénekesnek lenni sem kimondottan polgári foglalkozás, az Ön pályája idáig is elég kacskaringósan vezetett, korábban még légiutas-kísérőként is dolgozott. Hogyan választotta mégis az éneklést?

- Valójában nézőpont kérdése, mi kacsakringós és mi nem. Számomra kifejezetten egyenesnek, egyértelműnek tűnik az eddigi pályafutásom. Mindig is az éneklés volt az első. Az egész egy miskolci operaversennyel kezdődött, amit megnyertem, aztán Bostonban folytattam a tanulmányaimat.

- Miért éppen ott?

- Mert a magyar zeneoktatási rendszerben nagyon kevés a kreativitás, a nyitottság, a segítő szándék, és igazság szerint nem tudtak mit kezdeni velem, külföldön pedig éppen nagyon felfutott a kontratenorok és férfiszopránok iránti érdeklődés. Itthon még ennek a két hangfajnak a megkülönböztetése is vita tárgya, engem is Franciaországban világosítottak fel egyszer, amikor kontratenornak aposztrofáltam magam, hogy valójában férfiszoprán vagyok, ami még ritkább. Kontratenorok nem énekelnek Éj királynőjét, az ő hangterjedelmük altnak vagy mezzónak felel meg a női szólamok közül. Egyszerűen muszáj volt elmenni a lehetőségek és a tapasztalatok sokasága miatt. Aztán meg muszáj volt visszajönni, persze, mert Európában a művészeti oktatás színvonala általában sokkal magasabb, mint Amerikában. Míg én oda akartam kijutni, onnan mindenki Európába szeretett volna jönni.

- Ha már a nyitottság szóba került: hogyan lehet összeegyeztetni a televíziós sztárkeresőt a bécsi Staatsoperrel?

- A Staatsopert nem érdekelte semmi ilyesmi, csak az számított, hogy a hangom megfelel-e a szerep kívánalmainak. Ott nem foglalkoznak háttérből előbányászott dolgokkal, és nem magyarázzák bele őket az ember életébe. Én egyébként a televíziót egyfajta kultúrmissziónak tekintettem. A visszajelzések szerint sok ember kedvet kapott a klasszikus zenéhez a produkciómon keresztül, elmentek az Operába és rájöttek, hogy egészen más élmény, mint amikor gyerekkorukban feszengtek ott és semmit nem értettek az egészből. Szerintem ez nemes dolog volt, bár tudom, hogy sokan elítélik. Örülnék, ha újra bekerülhetne valamelyik tehetségkutatóba egy-két klasszikus zenei képzést kapott énekes.

- A klasszikus zene rangját féltő kritikák nem nehezítik meg az itthoni karrierjét?

- Nem érzem, hogy megnehezítenék. Lesz koncertem az Olasz Intézetben, kaptam felkérést a Művészetek Palotájától, a Debreceni Filharmonikus Zenekartól, hamarosan adventi templomi turnéra indulok, Vásáry Tamás pedig vállalta, hogy az Ünnep jótékonysági lemezbemutató koncertjén, december 14-én a Kongresszusi Központban a Szombathelyi Szimfonikusokat dirigálja.

- Hogyan állt össze a lemez műsora?

- Kilencven százalékban komolyzenei felvételek szerepelnek rajta, a többi számot pedig karácsonyi örökzöldekből válogattuk össze. Amikor elképzeltem a lemezt, különböző karácsonyi hangulatok jelentek meg előttem, az ünnepi sütés-főzés, a nyugodt várakozás és a karácsonyi vacsora képei, és arra törekedtem, hogy a lemez valamennyi szituáció méltó kísérője legyen lelki és zenei tartalmát tekintve egyaránt. Hogy az is megtalálja benne a saját ünnepét, aki vallásos és az is, aki vidámabb élményeket keres karácsonykor.

- A pályafutása, a nyilatkozatai és a felvételei is tükrözik a stíluskeresztezés, a crossover iránti érdeklődését. De hogyan lehet ezt megvalósítani úgy, hogy a klasszikus zene esztétikai értéke megmaradjon, hogy a crossover több legyen a „klasszikusok diszkóritmusban" szinkopált ütőseffektusainál?

- A crossover esetében számomra mindig az eredeti mű a kiindulópont. Ráadásul a Nessun dormát például én sem éneklem el „könnyítve", ahhoz mindig olyan darabokat keresek, amelyek eleve illenek a populáris stílushoz. Inkább arról van szó, hogy a személyiségem mindkét oldalon ki tudja fejezni magát. Alapvetően klasszikusan képzett operaénekes vagyok, de itt is, ott is van jó zene. Csak az számít, amit a zene ad az embereknek, és ki merem jelenteni, hogy a komolyzenének crossover közegben szinte nagyobb a sikere, mint a könnyűzenei slágereknek, jobban magával ragadja az embereket. Nem egy üldözendő dolog ez.

Vásáry André így nyilatkozott karácsonyi albumáról: „Amellett, hogy már az első nagylemezem óta készülök egy ünnepi összeállításra, külön örömmel tölt el, hogy most olyan albumot adhattam ki, amely egyedülálló az egész világon, hiszen férfiszoprántól még soha nem jelent meg olyan karácsonyi válogatás, amelyen minden számot szimfonikus zenekari kísérettel rögzítettek.” Az albumon tizenhárom klasszikus és örökzöld karácsonyi dal szerepel, így az egyik leghíresebb ünnepi szám, a White Christmas, de hallható a Let It Snow és a Have Yourself, a Merry Little Christmas magyar változata, a Legyen úgy című dal is. Kellemes meglepetés, hogy Vásáry ezúttal nemcsak a magas hangtartományban mutatja be kivételes tudását, de arról is meggyőződhetünk, hogy a mezzo régióban is pontosan, tisztán szól a hangja.

A lemezbemutató koncerten – amely december 14-én este nyolckor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban – a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar és Vásáry Tamás Kossuth-díjas, világhírű karmester működik közre. Vendégként fellép Tunyogi Henriett és Solymosi Tamás balettművész. „Az elmúlt két hónapban Rómában és Londonban vettem részt jótékonysági táncelőadásokon, és nagyon örülök, hogy végre itthon is rendezünk ilyet. A koncert alkalmából Solymosi Tamással a Diótörő című balett második és harmadik felvonásából mutatunk be két koreográfiát” – mondta Tunyogi Henriett. A lemez és a koncert jótékonysági célokat is szolgál: az eladott lemezekből befolyó bevétel egy részét és a koncert teljes nyereségét a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinikája Trautsch András Olivér Alapítványának adják.

Vásáry André: Ünnep
Universal, 2010
Hrecska Renáta

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kisfiú, egyedülálló hanggal, sorsfordító vágyakkal, csodálatos álmokkal és nem mindig boldog karácsonnyal. Álmainak egy része a napokban vált kézzelfoghatóvá, és az utóbbi években már szeretettel tudja várni a Szent Ünnepet. Ezekkel kapcsolatban beszélgettem a könnyfakasztó hangú férfiszopránnal.

– Mit jelent számodra a karácsony?
– Gyermekként nem igazán érintett meg ez az alkalom, azon túl, hogy szép ünnepnek tartottam. Aztán volt olyan időszaka az életemnek, amikor a szüleimmel való kapcsolatomat meglehetősen terheltnek éltem meg, így ezekben az időkben kifejezetten felejthetőek voltak a karácsonyok, hiszen azt éreztem, hogy csak az ünnep kedvéért vagyunk kedvesek egymáshoz. Majd teltek az évek, és egyszerre megértettem a karácsony jelentőségét.

– Éspedig?
– Megéreztem, hogy hatalmas összetartó ereje van, és nagyon sokat segíthet a viszonyaink rendezésében. Nem csak arra ad alkalmat, hogy összegyűljenek az emberek, hanem arra is, hogy helyrehozzák kapcsolataikat, kibéküljenek, megbeszéljék mindazt, amire addig képtelenek voltak.

– Volt ilyen jellegű élményed?
– Konkrétan ilyen nem volt, de néhány évvel ezelőtt sikerült megélnem ezt a bizonyos összetartó erőt. Egy időben Amerikában tanultam, ahol az egyik barátom szülei meghívtak minket, több csoporttársammal együtt, karácsonyozni. Legalább 20-25-en voltunk. Az USA-ban az a szokás, hogy 24-én összegyűlnek az emberek, közösen sütnek-főznek, majd vacsorakor körbeülik az ünnepi asztalt. Az ajándékbontás pedig 25-én reggel történik, és azt a napot is közösen töltik az egybegyűltek. Nagyon jól éreztem magam ezen az ominózus karácsonyon. Én nem szeretek főzni, mégis remek hangulattal álltam be a konyhai munkálatokba… Éppen csak a legközelebbi szeretteim hiányoztak nagyon, akik itthon voltak. Azt hiszem, ekkor érett meg bennem a karácsony fontossága, vagy talán én értem meg a karácsonyra.

– Idén saját, karácsonyi albumoddal ünnepelsz, mely már az előrendelések alapján meghaladta az aranylemez-eladás kritériumát! Milyen érzés?
– Nagyon büszke vagyok rá, hiszen ma Magyarországon ez óriási dolog, főleg, ünnepi dalokkal. Egy karácsonyi album pedig nagyon régi álmom volt. Mondhatni, azóta vágyom rá, amióta elkezdtem énekelni, és ez jóval korábbra tehető, mint a tévés tehetségkutató döntő! Én nem egyszerűen saját albumot szerettem volna, hanem saját, karácsonyi albumot.

– Miért éppen karácsonyit?
– Ez a kérdés szakmai körökben is felmerült, hiszen átlagos vállalkozásnak tűnik kiadni egy ilyen jellegű CD-t. A megjelenő albumom azonban több annál, mint szintetizátoros alapra felénekelve a Mennyből az angyal. Ilyet még senki sem adott ki Magyarországon, így minden nagyképűség nélkül nevezhetem zenetörténeti eseménynek. Egyik különlegessége például abban rejlik, hogy mind a 13 dalt szimfonikus zenekarral vettük fel, ennek köszönhetően csodálatosan szólnak.

– Milyen stílust hallhatunk a lemezen?
– Mindenki által ismert karácsonyi örökzöldeket és kedvelt klasszikusokat is. Büszke vagyok rá, hogy azok közül, akik eddig hallgatták, többeknek könnyeket csalt a szemébe. Világéletemben arra vágytam, hogy intenzív érzelmeket tudjak kiváltani az emberekből mindazzal, amit adok.

– Tudtommal van az albumnak még egy érdekessége. A nevezetes duettre gondolok, amit önmagaddal énekelsz… Hogyan született ez az ötlet?
– Úgy, hogy a sors nagyobb rendező, mint az ember. Szerettem volna egy duettet a lemezre, és több ötletem is volt arra vonatkozóan, hogy ki legyen a partnerem. Végül különféle okok miatt egyikükkel sem sikerült létrehoznunk a közös produkciót, aminek a hanganyagát már előre felénekeltem, hogy meg tudjam mutatni a partnerjelölteknek. Így hát maradt az eredeti változat, amelyet magammal énekelek.

– Úgy tudom, a koncertjeiden szereplő dalokat mindig az adott napon választod ki. Ehhez képest az albumra hogyan született meg a végső válogatás?
– Hosszasan. Nálam nyár eleje óta karácsony van, ugyanis a legnagyobb kánikulában is azzal töltöttem az időmet, hogy karácsonyi dalokat hallgattam, s azon gondolkodtam, melyiket hogyan lehetne elénekelni és melyek kerüljenek a lemezre. Igyekeztem úgy összeválogatni a dalokat, hogy a lemez a karácsonyi vacsora alatt hallgatva ugyanúgy élvezhető legyen, mint ha valaki az ünnepi étel elkészítése közben hallgatja a konyhában, vagy akár leül csukott szemmel, és nem csinál mást, mint befogadja a zenét.

– Lesz lemezbemutató koncert is?
– Igen, december 14-én a Budapesti Kongresszusi Központban jótékonysági koncertet rendezünk. Aki jegyet vesz, támogatja az 1.Sz. Gyermekklinikát. A Szombathelyi Szimfonikusok zenélnek, a karmester Vásáry Tamás, a neves zongoraművész lesz, és Tunyogi Henriett és Solymosi Tamás balettművészek táncolnak.

– Miután Te már megajándékoztál minket, Neked mi a kívánságod a karácsony angyalához?
– Az, hogy boldog legyek, mert ez jelzi, hogy az életem minden területe jól működik.

– Ez mit jelent?
– Egyrészt szakmai sikereket. Sok fellépést, amelyeken énekelhetek, és hatással lehetek a közönségre. Ezenkívül olyan és ahhoz hasonló szakmai megtiszteltetéseket, hogy játszhatom a Nemzeti Színházban az Alföldi Róbert rendezte – Ármány és szerelemben olyan művészekkel, mint Básti Juli, Kulka János, Molnár Piroska, Hollósi Frici bácsi.  Valamint hiszem és kívánom, hogy egyszer ez az ország büszke legyen rám. És természetesen a boldogsághoz hozzátartozik a kiteljesedett magánélet is.

– Legyen így!

Sziebig Tímea

Sosem látott arcát mutatta meg újabban a kivételes hangú énekes, akit a két színészgéniusz, Kulka János és Alföldi Róbert karolt fel.

Egy magyar fiatalember, Vásáry André ennek birtokosa, és tavaly novemberben, a  Római Nemzetközi Énekversenyen egyike volt annak a tíz versenyzônek, aki a  négyszáznál több résztvevô közül a döntôbe jutott.
Vásáry Andrét a sikeres szereplés után a Ravennai Fesztivál igazgatója meghívta egy
Riccardo Muti által tartott meghallgatásra, ahonnan nemrég tért haza.  „Tôlem egy
Jommelli-opera áriáját kérte Muti, aki a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Párizsi Operában és a Ravennai Fesztiválon fog dolgozni, és az ott megszólaló operák  szerepeire keresett énekeseket” – meséli. „A meghallgatás eredményérôl még  semmit sem tudok. El szoktam mondani – mert ez még a szakmában is kevesek által ismert –, hogy a férfi-szoprán nem azonos a kontratenorral; az utóbbi  egyértelmûen az altnak felel meg, a férfi-szoprán hangterjedelme azonban a szopránéval azonos. A kontratenort választott hangfajnak mondják, míg a férfi-szopránt erre születettnek.”
Az operairodalom férfi-szoprán szerepeinek többsége a barokk operák között  található – ezeket régen kasztrált énekesek adták elô –, de a hangfaj mûvésze a késôbbi mûvek legtöbb nadrágszerepét is el tudja énekelni. „Sajnos itthon egyelôre kevesen fogadják el, ha a nadrágszerepet férfi énekli, de külföldön ez egyre  gyakoribb” – mondja Vásáry André, és hozzáteszi: a Bostoni Konzervatóriumban tanult ösztöndíjjal, Victor Jannett növendékeként, s egyebek közt Cherubint és  Oszkárt alakította, koncerteken is fellépett.
„A korábbi években részt vettem egy meghallgatáson a budapesti Operaházban, akkor alt szerepet kínáltak a Xerxes címû Händel-operában, amit azonban inkább kontratenornak kellene énekelnie. Nem »feküdt« nekem, ezért nem vállalhattam el.”

Vásáry André neve itthon egyelôre kevéssé ismert. A Pesti Színházban, Esterházy Péter barokk komédiájában énekel, s egy-egy koncertfelkérést is kap. Legutóbb Perényi Miklóssal és a Tomkins Énekegyüttessel lépett pódiumra Carissimi Jephte  címû oratóriumának nôi fôszerepében, karácsonykor a belvárosi Szent Mihály  templomban volt önálló koncertje Áchim Erzsébet orgonamûvésszel. „Fontos – jegyzi
meg –, hogy legyen az embernek egy kitûnô mestere és egy nagyon jó ügynöke. A tanulmányaimat Debrecenben kezdtem, sokat köszönhetek Mohos Nagy Évának, a Debreceni Egyetem Zenemûvészeti Kar tanszékvezetôjének, hálával tartozom Nádor Magdának és F. Kármán Emesének, mostani tanáromnak.”
A fiatal mûvész 2004-ben megnyerte a Regionális Énekversenyt Miskolcon, de  nemigen figyeltek fel rá itthon… Ezután ment tanulni Bostonba.
SZOMORY GYÖRGY
FORRÁS: OPERAMAGAZIN

Olvasó-riporterünk, László szerint a műsora után nem győzte osztani az autogramokat. A Csillag születik sztárjának ez volt az első olyan külföldi útja, ahol kinti magyarok előtt lépett fel. Egy politikai kampányrendezvényre hívták, ahol többek között Szandi és Makrai Pál is énekelt.    

– Szlovákiában javában dúl a választási kampány, és több rendezvényre is Magyarországról hívtak sztárokat. Vásáry André már az első hang után belopta magát a kinti magyarok szívébe – mesélte olvasó-riporterünk, László, akinek természetesen jár a 10 ezer forint a fotóért.

Csáki Pál, a Magyar Koalíció Pártjának vezére is elismerősen beszélt róla, ő a városháza ablakából nézte végig a produkciót.  Amikor befejeződött André műsora, a sátorban megrohamozták őt a szlovákiai magyarok autogramért és egy közös fotóért, alig győzte teljesíteni a kéréseket, majd sietett vissza Miskolcra egy újabb fellépésre.   

– Jólesett az a szeretet, ahogy itt fogadtak engem – mondta. – Nem is gondoltam volna, hogy a határon túl is ennyi rajongóm van. Még soha nem léptem fel kinti magyarok előtt, de az már biztos, hogy hamarosan visszatérek ide a Felvidékre. A politika távol áll tőlem, de drukkolok az itteni magyaroknak, hogy sikeresen válasszanak. 

Blikk-információ

A világ minden tájáról érkező több mint 300 énekes közül az egy hétig tartó válogatás után a verseny harmincéves történetének első férfi szopránjaként a kivételes hangfajjal rendelkező ifjú dalnok is bekerült a döntőbe. A versenyre már korábbi versenyek győztes énekeseit is meghívták. A zsűriben helyet foglalt a hamburgi, a nápolyi opera vezetője, a BBC zenei vezetője és számos ügynökségvezető.

A versenyt élőben közvetítette a Vatikáni Telepace Televízió, így 160 millió ember számára vált elérhetővé a megmérettetés. A döntő a teltházas SS. XII Apostoli Bazilikában zajlott le, melyen a diplomáciai élet és a római elit is jelen volt. A fiatal énekes Händel, Mozart, Bach és Carissimi egy-egy áriáját énekelte óriási sikerrel.

Vásáry André Magyarország egyetlen férfi szopránja – e hangfaj nem tévesztendő össze a kontratenorral! A debreceni születésű, ritka széles hangterjedelemmel rendelkező operaénekes 2004-ben megnyerte a Miskolci Operaversenyt, majd ösztöndíjjal tanulhatott a The Boston Conservatoryban. Ezután az EMI Hungary kérésére hazajött és elkészítette első, crossover stílusban készült albumát A mesterdalnok címmel. A lemez elkészítését követően visszatért a komolyzenébe. Jelenlegi mestere F. Kármán Emese, korábban Nádor Magdánál tanult.

Októberben a Vivaldi 330 III. Budapesti Barokk Fesztiválon Carissimi: Jephte című oratóriumában Filia szerepét énekelte a Budapesti Tomkins Énekegyüttessel, Perényi Miklós gordonkaművész kíséretében. A Szikora János rendezte Esterházy: Rubens darabjában is fellép, mely legközelebb november 30-án, Siófokon lesz látható, december 14-én pedig a Pesti Színházban is előadják. December 19-én a Belvárosi Szent Mihály templomban karácsonyi koncertet ad Áchim Erzsébet orgonaművésszel, melyen többek között Bach, Fauré, Franck, Gounod, Händel, Reger műveit hallhatja a közönség.

Az énekes szó szerint született tehetség, hiszen olyan hanggal áldotta meg a sors, amit bármelyik operaénekes megirigyelhetne: férfi mivolta ellenére tökéletesen bánik az extrém magas hangokkal, nemzetközileg is egyedülálló módon szoprán tartományban alkot.

- Én valóban így születtem, erre a képességemre már egészen fiatal koromban felfigyeltek, képezni azonban csak nagyon későn kezdtem el - tudtuk meg Andrétól, aki tizennyolcadik életévét követően kezdett bele az énektanulásba, de nem akárhogy. Hazánk és az Egyesült Államok legnevesebb intézményeiben sajátította el a dalolás csínját-bínját.

Ami a tudományát illeti, határozottan ebből szeretne megélni a jövőben. Bár néha pop dalokat is énekel, és szereti is a könnyűzenei műfajokat, azokat túlságosan távolinak érzi, inkább megmarad az opera és a musical világában, valamint tervezi, hogy egy crossover stílusban is kipróbálja magát: - Ez a könnyű- és a komolyzene keveréke. Mint Andrea Bocelli munkássága, vagy akár az Ötödik Elemben hallható ária. Már régóta tervezem, hogy azt elénekelem!

Alföldi Róbert, Nemzeti Színház igazgatója személyesen kérte fel Vásáry Andrét, hogy szerepeljen az általa rendezett Schiller darabban, az Ármány és szerelemben. A Csillag születik döntőse az udvari marsallt, Von Kalbot fogja alakítani, és olyan művészekkel lép egy színpadra, mint például Kulka János, Básti Juli és Molnár Piroska.

Az operaénekesnek kellemes meglepetés, hogy nemcsak a szakma fogadta örömmel, hogyan az átlag emberek is nagyon pozitívan viszonyulnak hozzá, és nemcsak az idősebb, hanem a fiatalabb korosztály is. „Én arra számítottam, hogy ők nem fognak, ezzel szemben számtalanszor megállítanak, gratulálnak, integetnek, mosolyognak. Én szemtől-szembe csak pozitív véleményekkel találkozom” – mesélte a Velvetnek.

Vásáry úgy érzi, nagy vágyát, hogy ezt a műfajt [1] megismertesse a közönséggel, elérte, és mindamellett, hogy a színpadon is sikert arasson az új cél az, hogy egy nagyon jó lemezt készítsenek el az Universal Music közreműködésével. „És persze az, hogy az album által a rólam kialakult kép kicsit árnyalódjon. Hogy lássák, hogy ez a crossover stílus is tud közönségbarát lenni, és olyan dolog, ami szélesebb tömegekhez szól” – tette hozzá, és kiderült, ez nem is olyan nehéz feladat, hiszen Tabáni István mellett ő az egyik legfoglalkoztatottabb előadó a Csillag születik második szériájából.

Bár sokszor úgy tűnik, az énekes nehezen viseli a negatív kritikát, [2] Vásáry azt vallja, hogy aki egy televíziós tehetségkutató versenyre jelentkezik, annak bírnia kell a rohamot és az érdeklődést. „Tisztában vagyok vele, hogy ez egy idő után alább fog hagyni, de szerintem én most nagyon jól kezelem. Próbálok mindenre jól reagálni, és megfelelően viszonyulni a helyzethez. A negatív észrevételekkel azért nem foglalkozom, mert én nem olvasok fórumokat és kommenteket.”
06-vasaryandre

Állítása szerint talán éppen ezért nem kapott még pofont sem átvitt, sem fizikai értelemben. Végezetül kiderült, hogy az operaénekes szerint nincs értelme vetélytársnak tartania bárkit is [3], mert úgyis a közönség dönt. „Azzal semmit nem érnék el, csak azt, hogy önmagamat mérgezném vagy stresszelném. A közönség majd eldönti, hogy kinek megy el a rendezvényére, és kinek veszi meg a CD-jét” – magyarázta, de hozzáfűzte, hogy Magyarországon annyira gyerekcipőben jár még a crossover stílus, hogy valójában nem is lenne kivel versenyeznie.

A Hajdú Online-nak adott interjújában a kezdeti lépésekről is beszélt André.

- Tíz évvel ezelőtt kezdtem el tanulni énekelni Debrecenben. Már általános iskolában kiszúrták a tanáraim, hogy van affinitásom a zenéhez, muzikális vagyok és próbáltak ebbe az irányba terelni. De akkor még nem foglalkoztatott a dolog. 18 évesen kezdtem el tanulni magántanárnál. Nem is volt baj, hogy később, hiszen akkor már túl voltam a mutáláson – mondta a Csillag születikbe jutott debreceni énekes.

- Dr. Mohos Nagy Éva, aki a Debeceni Egyetem Zeneművészeti karán a magánének-tanszék vezetője volt, ő az, akit első igazi mesteremnek tudhatok, bár nem nála kezdtem a hangképzést. Mivel férfi szoprán vagyok- ami nagyon ritka hangfaj- és nem keverendő össze a kontratenorokkal- , ezért szépen lassan jöttünk rá csupán, melyek azok a darabok, szerepek, amelyeket énekelhetek – tette hozzá.

André azt mondja, a könnyű- és a komolyzenében is otthonérzi magát, sőt ennek keveréke, a crossover sem áll tőle távol.

- A komolyzenében egyértelműen a barokk operák azok, melyek a hangomra íródtak. Talán furcsán hangzik, de azok a szerepek illenek rám, amelyeket annak idején - amikor ezek a művek születtek - kasztrált énekesek tudtak csak elénekelni. Ezt most már nők éneklik, de én vagyok az élő példa, hogy a modern korban kasztrálás nélkül is lehet férfiszopránként énekelni. Handl, Mozart műveiben vannak olyan szerepek, melyekhez az én hangom illik, de énekeltem már Verditől is, bár ő nem tartozik a barokkhoz – mondta a versenyző, aki a crossoverben –érthető módon- Andrea Bocelli vagy Sarah Brightman dalait szereti, és tervei szerint adja majd elő a műsorban.

Vásáry André bízik benne, hogy a lehető legtovább jut a műsorban, ezért pedig meg is tesz mindent. Sőt, abban reménykedik, hogy ő lehet az első debreceni olyan kiscsillag, akire lokálpatrióta szellemben az egész hajdúság is szavazna.